2010. március 5., péntek

Regényes beszélgetések - Viktor Pelevin: Számok

2010. március 17., 19.00

Téma: Viktor Pelevin Számok című könyve, mely sajátos megközelítéssel mutatja be a mai Oroszország gazdaságát és társadalmát.
Az irodalmi kör azzal a céllal alakult, hogy kortárs regényeket olvassunk és azokról közösen beszélgessünk.

2010. március 3., szerda

Filmvetítés - Bódis Kriszta: Rabszolgavásár I-II. - március 4-én csütörtökön 19 órától

A Hmana Emberi Jogi magazin programja a Közértben

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a harmadik lapszámunkhoz kapcsolódó legközelebbi rendezvényünkre:

március 4. 19 órai kezdéssel Bódis Krisztina Rabszolgavásár I-II. dokumentumfilmjeit vetítjük le, utána pedig Kompasz játékok segítségével próbáljuk megismerni a prostitúció problémáit. A játékok alatt meglepetés vendégre is számíthattok!

A Rabszolgavásár dokumentumfilm-sorozatnak készült, melyben a történeteken és a sorsokon keresztül láthatunk bele a prostituáltak, futtatóik és klienseik, vagyis a prostitúció és az emberkereskedelem világába. (Színes magyar dokumentumfilm, 2x35p, 2002-2003)

Gyertek el, nézzétek meg, gondoljátok át, és osszátok meg velünk a véleményeteket. A belépés ingyenes!

2010. január 5., kedd

A Hülyeség kora - filmvetítés és beszélgetés a fenntarthatóságról és a társadalmi szolidaritás különféle dimenzióiról

A Társadalmi Összetartozásért Alapítvány beszégetést szervez a fenntarthatóság és társadalmi szolidaritás, elosztási igazságosság, növekedés és fejlődés kérdéseiről.
(Bővebben: www.szocialisfejlesztes.hu)

Az érdeklődőket várjuk egy beszélgetéssel egybekötött filmvetítésen a Közértben,
2010. január 11-én hétfőn 18 órakor.

A film után a fenti kérdésekről beszélgetünk. A beszélgetést vezeti: Herpainé Márkus Ágnes.

Előzetes visszajelzéseket a tertar@szocialisfejlesztes.hu címre várjuk, 2010. január 8-áig.

2009. október 26., hétfő

"Hozd el a legutóbb elszakadt ruhád és egy ollót!" - Három nap Retextil

Október 28-30 között három napos, mindenki számára nyitott Retextil műhely lesz a Közértben. Ezalatt közösen elkészítünk egy alkotást mindabból, ami itt található, és amit Ti hoztok.

Együtt dolgozva ismerjük és tanuljuk meg a Retextil technika fogásait, közösen alakítjuk a végeredményt. Nincs szükség kézügyességre, sem kézműves "előképzettségre". Mindenkit várunk, akit érdekel az újrahasznosítás és/vagy az alkotás.

A Retextilről bővebb információkat itt találsz.



Helyszín:
KÖZÉRT (Tűzoltó utca 33/a)
Időpontok:
Október 29-30. (csütörtök, péntek) 15-19 óráig.
Október 31. (szombat) 10-17 óráig.

A műhelyt Thiesz Angéla vezeti.


Nagy segítség, ha a kozert(kukac)gmail(pont)com címre jelzitek előre, hogy mikor és hányan jöttök, így tudjuk, mikor mennyi emberre számítsunk. Természetesen a hirtelen beesők is bármikor csatlakozhatnak.
Ha tudtok, hozzatok fejenként egy-két felhasználható ruhadarabot és egy ollót.

2009. október 8., csütörtök

Indiai élménybeszámoló a Közértben















Szőke Zsófi tart élménybeszámolót indiai élményeiről hétfőn, október 12-én 18.30-tól a Közértben. Vendéglátó: Társadalmi Összetartozásért Alapítvány, Herpainé Márkus Ági

2009. szeptember 25., péntek

Hálózatok a szociális szektorban

Mi is - Tér/Tár Műhely Egyesület, Társadalmi Összetartozásért Alapítvány - debütáltunk a Közértben. Igazán kezdjük belakni a helyet: kellemes, főleg most már, a Retextil műveivel és a kiállítás képeivel egyre hangulatosabb. És most már mi is felszenteltük a nyilvánosság előtt, nem csak tagtársainkkal!

Az Állampolgári Részvétel Hetének rendezvénysorozatának részeként szerveztük meg a műhelybeszélgetésünket a "szociálisban" működő hálózatokról. Kellemes hangulatú, vidám, de mégis nagyon izgalmas beszélgetés zajlott. Ennek részleteit a Tér/Tár és a TÖA közös honlapján olvashatjátok: http://szocialisfejlesztes.hu/

Ami pedig a Közértről szól: egyik kollégánk mesélt külföldi élményeiről, tapasztalatairól, és közben megjegyezte: amikor ide beléptem, olyan volt, mintha hirtelen Dániába csöppentem volna...

Igen, nyitott, közösségi hely, ahol jó lenni. Ahol jó beszélgetni. Mi is egy jót beszélgettünk, és megegyeztünk: folytatjuk!

A szociális, tervezéses, fejlesztéses témákban hétfőnként szervezünk programokat.
Várunk Benneteket is!

2009. szeptember 22., kedd

Megnyitó

Eljött ez a nap is. Újra megnyitó a Közértben. Volt egy nyitóbuli négy éve, arra sokan emlékeztek, akkor vettük birtokba a helyet. Aztán volt egy kis nyitóünnepség júniusban az ifjúsági pont indulásakor - és most jön egy újabb nyitóbuli

szeptember 24-én csütörtökön 18 órától



A programban fotókiállítás, evés-ivás, társasági élet, felszabadult ünneplés. Gyertek el minél többen!